19. Erich Knight: Lassie hazatér

A Nagy Könyv listáján a 49. helyen szerepel.
Elolvastam 2 nap alatt. Állítólag kötelező olvasmány az alsó tagozatos osztályokban. Ezt mondta az árus, akitől vettem. 100 forintért :) Többet nem is ér. Remélem, mire a Lány odaér, már nem lesz kötelező, mert ritka unalmas, nyálas, borzasztó olvasmány!!! Ilyen kifejezések szerepelnek benne: "ösztöne vezette", "ösztöne sugallta", "ösztöne erősebb volt", és ez még csak hagyján, de aztán: "megőrizte méltóságát", "...büszke volt ahhoz", "túl megértő és udvarias". És mindez egy kutyáról... Az ösztön kifejezés többször szerepel benne, mint az, hogy Lassie.
Nem tudom, hogy mit akart az író tanulságként levonatni az olvasóival, de biztos nem azt, amit a kisfiú gondolt az egészről:

-No és mi történt ma Joe-val? Tudta a leckét?
Így volt ez valamikor régen. Aztán másképp lett. Most pedig megint a régiben van minden. Vajon mi lehet ennek az oka?
Ezen törte a fejét Joe még vacsora alatt is. Utána pedig, amikor besétált Lassie, melléheveredett a szőnyegre, megsimogatta, és egyszerre tudta a választ.
Lassie az oka! Hát persze, hogy ő! Amíg itthon volt, nem volt semmi baj. Amikor eladták és elvitték, egyszerre minden rosszra fordult. Most pedig, hogy Lassie megkerült, ismét nyugodtan élnek, és boldogan telnek napjaik.
Hazajött, és szerencsét hozott a házra - gondolta. - Neki köszönhetjük. Ő hozta nekünk a szerencsét."

Erich Knight: Lassie hazatér

Greenall Bridge-ben élt Sam Carraclough családjával és gyönyörű kutyájával, Lassie-vel. Lassie-t mindenki ismerte a faluban: mindennap ugyanabban az időpontban indult Joe elé az iskolához. Ám egy napon Joe hiába rohant a kapuhoz, a kutya nem volt ott… A bányát bezárták, Sam Carraclough munkanélküli lett. Nem volt más választása, el kellett adnia egyetlen értékét, Lassie-t. Rudling hercegének De Lassie nem felejtette el kis gazdáját… Nincs akadály, amit le ne tudna győzni, csak újra ott várhassa Joe-t az iskola előtt.

Értékelés: 2/5

18. Nick Hornby: Egy fiúról

Igazából ezt még a Tüskevár előtt olvastam, csak most van időm megemlékezni róla.
Nem olvastam erről a könyvről semmit, a könyvtárban csak úgy véletlenszerűen vettem le a polcról. Vicces és unalmas szakaszok váltják egymást, az első 12 fejezet az unalmas, aztán 8 vicces, érdekes, aztán a vége megint uncsi, vagy csak engem nem igazán fogott meg. Mindezek ellenére azért élvezhető olvasmány, a melóhelyen nálunk úgy mondják az ilyet: "szódával elmegy"... Bár én biztos, hogy nem fogom újra olvasni :)

Nick Hornby: Egy fiúról

Will Freeman a világ leggondtalanabb embere: se felesége, se gyereke, de még állása sincsen – vígan éldegél minden idők legnépszerűbb karácsonyi dalának jogdíjaiból, melyet az apja írt valaha. Egyetlen bánata, hogy a nők azt szeretik, ha egy férfinak céljai vannak az életben, ki kell hát találnia valamit, ami a szemükben izgalmassá teszi. Egy egyedülálló apa igazán különleges, sőt hősies színben tűnhet fel előttük, így aztán úgy dönt, gyereke lesz. Persze nem igazából (még csak az kéne!); elvégre egy fiktív gyerek is elég ahhoz, hogy a nőknek imponáljon. Az egyedülálló szülők klubjában azonban – balszerencséjére – nemcsak egy frenetikus szőke nővel ismerkedik meg, hanem egy furcsa, tizenkét éves fiúval is. Ettől kezdve Will, a „szabad ember” már nem is annyira szabad – a különc Marcusnak ugyanis, akit az iskolában módszeresen kínoznak a többiek, az élete függ tőle, hogy valaki végre megtanítsa rá, hogyan kell gyereknek lenni. S ki más lenne erre alkalmasabb, mint Will Freeman, aki igazából sohasem nőtt fel, s ugyanaz tölti ki életét ma is, mint ami egy kamasz fiúét: a rockzene, a foci, a csajok? Akárcsak a Pop, csajok, satöbbi…-ben, Hornby ezúttal is szellemesen, okosan, élvezetesen ír egyszerű és mégis különös emberek mindannyiunk számára ismerős érzelmeiről és élethelyzeteiről: barátságról, szerelemről, szenvedélyről, magányról, depresszióról. És azért a rockzene témája ebből a regényből sem hiányzik: az események azon a napon vesznek különös fordulatot, amikor öngyilkosságot követ el Kurt Cobain, a Nirvana legendás énekese…

Értékelés: 3/5

17. Fekete István: Tüskevár

A Nagy Könyv listáján a 11. helyen szerepel.
Azért olvastam el (újra), mert az íróról elnevezett általános iskolába jártam, és úgy érzem, ismernem kell néhány művét. A másik ok, hogy kötelező olvasmány volt 5. osztályban, és én általában nagyon kis százalékban olvastam el a kötelezőket. Ezt kivéve :) Felnőtt fejjel azonban megfogadtam, hogy be fogom pótolni, amit akkor kihagytam.
Tavaly már nekiugrottam egyszer, de nagyon nyögvenyelősen ment, végül fel is adtam. Most van időm, és nem jött vissza a könyvtárba az előjegyzett könyvem, úgyhogy semmi akadálya nincs annak, hogy végre elkezdjem és a végéig olvassam egy szuszra :)

Fekete István: Tüskevár

Vár volt állítólag valamikor, de akkor még sziget is. Akkor még odáig ért a Balaton, de a patakok telehordták iszappal a nagy öblöt; bizonyos, hogy Tüskevár körül most már sekély a víz és nádas az egész. Az ifjúsági irodalomban klasszikussá lett regény felejthetetlenül ábrázolja Tutajos és Bütyök, azaz Ladó Gyula Lajos és Pondoray Béla nyári vakációját a Balaton víziparadicsomában. Ez a nyár sok mindenre megtanítja, kiműveli, útbaigazítja őket és az olvasóval együtt fedezik fel a természetes életmód emberformáló, de néha kegyetlen törvényeit. El lehet mesélni egy nyarat, de egészen sehogy sem lehet elmondani – vallja a szerző; az idő múlhat, a szépség és jóság, a szeretet és az igazság azonban nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság… amint a Tüskevár is örök olvasmány marad minden korosztály számára.

A regény olvasásakor teljesen visszamentem a gondtalan gyerekkorba. Bár én világ életemben panellakó voltam (vagyok még most is, de ez meg fog változni egyszer... TUDOM!!!), de van róla tapasztalatom, hogy milyen, amikor egy ilyen fajta gyerek kiszabadul a betonrengetegből vidékre. Képes voltam naphosszat nézni a mamánál a csirkéket, nyulakat, kertet, ujjongva pancsoltam lavórban az udvaron, ettem tálból cseresznyét, és büntetlenül köpködhettem szét a magokat, állandóan koszos volt a lábam a meztelenkedéstől, rossz evő létemre folyton csak ettem és ettem volna a tiszta levegőnek köszönhetően és még sorolhatnám a nyári szabadság előnyeit.
Mivel városi gyerek vagyok, talán csak fényképről ismerhetem a könyvben felbukkanó állatokat, de az alapos leírásnak köszönhetően simán látom magam előtt, hogy milyen madárkákkal és állatkákkal találkoztak a srácok nap, mint nap.
Kimondottan élveztem Tutajos minden baklövését, majd a saját kárán való tanulást, és bevallom, lehet, hogy ennyi idős fejjel is elkövettem volna én is azokat.
Kedvencem az a rész, amikor Matula megkérdi tőle, hogy nem nehéz-e evezni, és ő már sokadszorra udvariasságból azt feleli, hogy nem, közben meg majd megszakad a lapátolásban :)

Értékelés: 4/5