17. Fekete István: Tüskevár

A Nagy Könyv listáján a 11. helyen szerepel.
Azért olvastam el (újra), mert az íróról elnevezett általános iskolába jártam, és úgy érzem, ismernem kell néhány művét. A másik ok, hogy kötelező olvasmány volt 5. osztályban, és én általában nagyon kis százalékban olvastam el a kötelezőket. Ezt kivéve :) Felnőtt fejjel azonban megfogadtam, hogy be fogom pótolni, amit akkor kihagytam.
Tavaly már nekiugrottam egyszer, de nagyon nyögvenyelősen ment, végül fel is adtam. Most van időm, és nem jött vissza a könyvtárba az előjegyzett könyvem, úgyhogy semmi akadálya nincs annak, hogy végre elkezdjem és a végéig olvassam egy szuszra :)

Fekete István: Tüskevár

Vár volt állítólag valamikor, de akkor még sziget is. Akkor még odáig ért a Balaton, de a patakok telehordták iszappal a nagy öblöt; bizonyos, hogy Tüskevár körül most már sekély a víz és nádas az egész. Az ifjúsági irodalomban klasszikussá lett regény felejthetetlenül ábrázolja Tutajos és Bütyök, azaz Ladó Gyula Lajos és Pondoray Béla nyári vakációját a Balaton víziparadicsomában. Ez a nyár sok mindenre megtanítja, kiműveli, útbaigazítja őket és az olvasóval együtt fedezik fel a természetes életmód emberformáló, de néha kegyetlen törvényeit. El lehet mesélni egy nyarat, de egészen sehogy sem lehet elmondani – vallja a szerző; az idő múlhat, a szépség és jóság, a szeretet és az igazság azonban nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság… amint a Tüskevár is örök olvasmány marad minden korosztály számára.

A regény olvasásakor teljesen visszamentem a gondtalan gyerekkorba. Bár én világ életemben panellakó voltam (vagyok még most is, de ez meg fog változni egyszer... TUDOM!!!), de van róla tapasztalatom, hogy milyen, amikor egy ilyen fajta gyerek kiszabadul a betonrengetegből vidékre. Képes voltam naphosszat nézni a mamánál a csirkéket, nyulakat, kertet, ujjongva pancsoltam lavórban az udvaron, ettem tálból cseresznyét, és büntetlenül köpködhettem szét a magokat, állandóan koszos volt a lábam a meztelenkedéstől, rossz evő létemre folyton csak ettem és ettem volna a tiszta levegőnek köszönhetően és még sorolhatnám a nyári szabadság előnyeit.
Mivel városi gyerek vagyok, talán csak fényképről ismerhetem a könyvben felbukkanó állatokat, de az alapos leírásnak köszönhetően simán látom magam előtt, hogy milyen madárkákkal és állatkákkal találkoztak a srácok nap, mint nap.
Kimondottan élveztem Tutajos minden baklövését, majd a saját kárán való tanulást, és bevallom, lehet, hogy ennyi idős fejjel is elkövettem volna én is azokat.
Kedvencem az a rész, amikor Matula megkérdi tőle, hogy nem nehéz-e evezni, és ő már sokadszorra udvariasságból azt feleli, hogy nem, közben meg majd megszakad a lapátolásban :)

Értékelés: 4/5