2011. augusztus 11., csütörtök

24. Salinger Richárd: Apám beájulna

Ez tipikusan olyan könyv, amit különböző életkorban is érdemes elolvasni. Teljesen mást éreztem volna közben, ha 12 évesen, 17 évesen, vagy manapság olvasom. 12 évesen elájultam volna Szarka vagányságán, talán példaképemmé választottam volna. 17 évesen végig helyeseltem volna a viselkedésén, és talán még mindig példaképem lett volna, de inkább azon lettem volna, hogyan tudnám őt felülmúlni.
Manapság (mint egy majd' 5 éves Lány anyukája) próbálok visszamenni abba az időbe, amikor még én is ilyen voltam (mert voltam, sőt...!!!), és próbálok egy tizenéves lány fejével gondolkodni... Nem sikerül. Már az első oldalak elolvasása után bevillant, hogy Úristen, egyszer az én Lányom is ilyen lesz, le fog lépni egyedül egész nyárra a Balatonra, majd Jeruzsálembe, Barcelonába, aztán Rómába. Amit csak utólag, vagy egyáltalán sose fog nekem elmondani.
Már nem is tetszett annyira ez a könyv. Felnőttem. Mosolyogtam. Magamon is.

Salinger Richárd: Apám beájulna

„Barbi cirka ugyanannyi idős lehetett, mint én. Vitán felül elsőleosztásos csaj. Már értem ezt úgy, hogy bárhova megy, az első kört nyeri. Ezzel a dettó Barbi baba külsővel nem is lehet versenyezni. Adu ász az első körben, fájdalom, de komolyan. (…) És félő, hogy Barbika teste egy nagy légüres teret hivatott lezárni, mert az ilyen csajok általában csak tündérszépek. Na, akkor csapok majd le én…”

Amúgy a sztori a tavalyi nyaramról szól, meg a Barbiról. El akartam mesélni a szüleimnek az egész cuccot, csak nem mertem. Apámék ziher, hogy szétzuhannak, ha a képükbe mesélem az egészet fullra. Féltik a kislányukat, ami azért így visszagondolva eléggé jogos. Szóval csak leírni mertem, elmondani nem, ez ilyen hülyeség, mégis, mikor írtam, nem volt ott senki, és ez így fílingnek jobb. Mert ha ezt lenyomom nekik szóban, anyám valahogy talán viselné, de száz, hogy apám beájulna.

Értékelés: 3/5

2011. augusztus 1., hétfő

23. Debbie Macomber: Világítótorony út 16.

Merész vállalkozásra adtam a fejem: belefogtam Debbie Macomber 9 részes sorozatába! Ráadásul olyan műfajú, amit elvből utálok: romantikus. Szerencsére kevés benne a csöpögős rész, de azért volt egy oldal (a 126. !!!), amit át kellett ugranom: "Cecilia a nyaka köré fonta a karját, és csókolóztak, kifulladásig, aztán Ian belé..." Nem folytatom.
Azt hiszem ez volt eddig a leghosszabb könyv, amit olvastam (368 oldal). Pont ilyen esős időre való, csajos olvasmány.
Nagyon zavaró volt számomra a helyesírási- vagy fordítási hibákkal tűzdelt szöveg. Amúgy egész jó volt, de nem javaslom, hogy kötelező olvasmány legyen, annyit azért nem ér :)


Debbie Macomber: Világítótorony út 16.

A Cédrusliget minden kötetén azoknak a házaknak a postacímét találjuk, melyek lakóit rövidesen jó barátként üdvözölhetjük. Az elvált Olivia bírónő például továbbra is családi problémákkal küszködik: csatákat vív Charlotte-tal, a rámenős édesanyjával, de még két felnőtt gyermekével is. Osztozunk Cecilia és Ian, a fiatal tengerésztiszt fájdalmában, akik elvesztett gyermeküket gyászolják, és izgulunk is: legyen erejük megmenteni zátonyra futott házasságukat. Tanúi lehetünk, hogyan szövődik szerelem a törvények felkent őre és Jack Griffin, a Liget Krónika főszerkesztője közt, miközben mindenki küzd a megállás nélkül működő helyi pletykagépezettel…

Értékelés: 4/5

22. Robin Polakowsky: Vilmos és Kate

Már gyerekkorom óta érdekel Vilmos herceg ;) kicsiként is helyes srácnak találtam, és ez most sem változott. Mivel az én életemből kimaradt Károly és Diana esküvője (mert még a világon sem voltam :P), úgy gondoltam, Vilmost és Kate-et nem hagyhatom ki. Éppen délutános voltam azon a napon, mikor a tévében élő adásban adták a ceremóniát. Egy kicsit el is késtem a munkahelyemről azzal az indokkal, hogy délutános műszak holnap is lesz, de esküvő már nem... :)
Nagyon tetszett a körülöttük lévő felhajtás, és elkezdett érdekelni a háttere. Nagyon örültem, mikor értesítettek a könyvtárból, hogy 2 hónap várakozás után megérkezett az előjegyzett könyv. Nem csak a két fiatallal foglalkozik a szerző, ami nem csoda, mert szerintem nem tudná csak velük teleírni a 160 oldalt, hanem a királynőről, Károlyról, Kamilláról, Dianáról, Harryről, a Middleton családról is. Ha nem is túl részletesen, de azért némi bepillantást kaptam a Buckingham palota publikus életébe.
Túl sokat nem kaptam ettől a könyvtől, sokkal inkább éreztem úgy, mintha a Story vagy Best magazin cikkei lennének összeollózva, egybekötve a kezemben.

Robin Polakowsky: Vilmos és Kate

Vilmos herceg és Kate Middleton kisasszony ma bizonyosan a földkerekség leghíresebb szerelmespárja. Amióta a herceg egy kenyai együttlét alkalmával a kedvese ujjára húzta királyi nagyanyja gyémántköves gyűrűjét, a legismertebb hollywoodi álompárokat is alázva uralják a világsajtó pletykarovatait. Ám ez még mindig csak a bulvár-oldala az új évszázad legnagyobb sztorijának, amin nincs mit csodálkozni, elvégre is VIII. Henrik és Oroszlánszívű Richard óta mindig is a brit királyi ház volt a világ leghíresebb családja, a herceg édesanyja, a feledhetetlen Diana hercegnő pedig kétségtelenül a 20. század egyik legragyogóbb asszonyaként került a krónikákba.
A könyv azonban ennél sokkal többről szól. Kate Middleton hosszú útjáról, mely voltaképpen egy szegénynegyedből vezetett a Buckingham-palotáig. A hercegi testvérpár megpróbáltatásairól Diana tragikus halála után, Vilmos ifjúságáról, mely csak nyomokban emlékeztet a londoni felső tízezer hírhedten léha életmódjára. A találkozásról és a közös tanulóévekről. Az együttlétekről és a külön utakról, melyek között, mint minden fiatal pár életében, olyanok is előfordultak, amelyeket mindketten szívesen törölnének a közös emlékezetből. A sokéves kapcsolat mélypontjáról, amikor a herceg egy időre a magánélet ellenében is a munkát, a tanulást, a repülőtiszti karriert választotta. És az újbóli egymásra találásról, mely az eljegyzéshez és az esküvő kitűzéséhez vezetett. Történik mindez egy megrázkódtatások alatt roskadozó, gondterhelt világban, ahol „őfelsége, a szerelem” többnyire még mindig diadalmaskodik ugyan, de ez a győzelem nem mindig olyan felhőtlen, amilyennek látni szeretnénk.
A könyvet a londoni királyi házról szóló angol és magyar nyelvű irodalom bibliográfiája és az esküvő részletes menetrendje egészíti ki.


Értékelés: 3/5

21. Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut!

A Nagy Könyv 60. helyezettje. Egyszer már belekezdtem, de a suli miatt abba kellett hagynom. Most újra elolvastam, és csodálkozva vettem tudomásul, hogy előző alkalommal talán 50 oldal hiányzott ahhoz, hogy a végére érjek... Ettől függetlenül, elejétől a végéig élveztem! Vicces, szomorkodós, könnyen olvasható, izgalmas, csajos olvasmány.
Kedvencem lett! Megvettem már korábban a folytatását, hamarosan neki is állok az olvasásának.
Megnéztem a könyvből készült filmet is, de nekem az annyira nem tetszett, bár abban is volt min nevetni.

Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut!

Közel másfél éves elszánt állás- és pasikeresés hiteles történetét tartod a kezedben. Szokásos péntek esti portyáin főhősnőnk, Kéki Kata hol Zöldmezőszárnya Királyfival, hol a gyönyörű Perzsa herceggel, hol Daviddel a Csokoládészeművel és még sok-sok más Micimacsóval fut össze. A fennmaradó időben biznisztündérnek öltözve már-már hivatásszerűen állásinterjúkra jár a Henteshez, a Hajóskapitányhoz, a Vajákos fejvadászhoz, és kis híján kiállítási tárgy is lesz belőle az emberi erőforrás-kiállításon. Mikor végre kommunikációra kezdi oktatni az országút királyait (kamionsofőröket), összefut egy igazi fatehénnel (a női féltékenység legújabbkori szimbólumával), aki a szappanoperák főgonoszait megszégyenítő találékonysággal tesz keresztbe neki, ahol csak tud…
Ráadásul Katának ez még nem elég: Teréz anya módjára kényszeresen meg is akar menteni minden útjába kerülő, elsősorban férfit… Lehet rajta nevetni, és kicsit sírni is, és kölcsön lehet adni a Pasinak, aki Fontos. Persze ha meg Pasi vagy, meg lehet vele lepni a Nőt. Egy igazi történet, egy igazi lánytól, aki az Igazit keresi, mindig, mindenhol, mindenkiben.
És meg is találja. (Mindenkiben.)

Értékelés: 5/5

20. Janikovszky Éva: Ráadás

Érdekes volt olvasni az 1926-ban született írónő utolsó kötetét. 76 éves volt ekkor. Mintha a saját nagymamámat hallgattam volna sztorizás közben a vele történt, őt foglalkoztató dolgokról. Nagyon tetszett az egyszerűsége, a hétköznapi nyelvezete, amihez nem kell sem külön iskolai végzettség, sem túl nagy élettapasztalat, mégis élvezhetőek voltak az írásai. Úgy határoztam, hogy elolvasom az összes művét, és mától kedvenc írónőmmé fogadom :)

Janikovszky Éva: Ráadás

„Régen rossz, ha egy könyvcím magyarázatra szorul. Mivel a címet én találtam ki, ez a feladat kétségkívül rám vár. Nos, kedves olvasó, a cím úgy született, hogy néhány felnőtteknek szóló könyvem elnyerte az Önök tetszését. Tapsot ugyan nem hallottam, de leveleik, telefonhívásaik és a könyvek fogyása alapján mégis hallani véltem. Remélem nem tévedtem. Így aztán az Önök biztatására kerekedett ki rövid írásaimból ez az új kötet. Ráadást, ugye, a koncerteken az előadóművészek szoktak adni, ha elég kitartóan tapsol a közönség. Én nem állok pódiumon, csak itthon kopogok öreg írógépemen, és nagyon örülök, ha tetszik, amit írok. Ha valakinek megy a késői busza, indul a vonata vagy egyébként is elege volt, hát nyugodtan kászálódjék. A ráadás azé, aki kérte, aki várja. Fogadja szeretettel.” Ezekkel az ajánló sorokkal indította útjára utolsó kötetét Janikovszky Éva. Sokan kérték, várták: ezt bizonyítja a könyv sikere.


Értékelés: 4/5