Manapság (mint egy majd' 5 éves Lány anyukája) próbálok visszamenni abba az időbe, amikor még én is ilyen voltam (mert voltam, sőt...!!!), és próbálok egy tizenéves lány fejével gondolkodni... Nem sikerül. Már az első oldalak elolvasása után bevillant, hogy Úristen, egyszer az én Lányom is ilyen lesz, le fog lépni egyedül egész nyárra a Balatonra, majd Jeruzsálembe, Barcelonába, aztán Rómába. Amit csak utólag, vagy egyáltalán sose fog nekem elmondani.
Már nem is tetszett annyira ez a könyv. Felnőttem. Mosolyogtam. Magamon is.
Salinger Richárd: Apám beájulna
„Barbi cirka ugyanannyi idős lehetett, mint én. Vitán felül elsőleosztásos csaj. Már értem ezt úgy, hogy bárhova megy, az első kört nyeri. Ezzel a dettó Barbi baba külsővel nem is lehet versenyezni. Adu ász az első körben, fájdalom, de komolyan. (…) És félő, hogy Barbika teste egy nagy légüres teret hivatott lezárni, mert az ilyen csajok általában csak tündérszépek. Na, akkor csapok majd le én…”
Amúgy a sztori a tavalyi nyaramról szól, meg a Barbiról. El akartam mesélni a szüleimnek az egész cuccot, csak nem mertem. Apámék ziher, hogy szétzuhannak, ha a képükbe mesélem az egészet fullra. Féltik a kislányukat, ami azért így visszagondolva eléggé jogos. Szóval csak leírni mertem, elmondani nem, ez ilyen hülyeség, mégis, mikor írtam, nem volt ott senki, és ez így fílingnek jobb. Mert ha ezt lenyomom nekik szóban, anyám valahogy talán viselné, de száz, hogy apám beájulna.
Értékelés: 3/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése