2011. szeptember 9., péntek

27. Ulla-Carin Lindquist: Evezők nélkül

A legújabb barátnőmnél :), Alexandránál, fantasztikus leárazások vannak... Ezt például 600 forintért árulják (2000 helyett).
Nem tudom, hogy miért gondoltam az előzetes információk alapján, hogy egy halálos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, négygyermekes anya által írt könyv tetszeni fog nekem? Nem szeretek az élet gonoszságáról olvasni, így nem meglepő, hogy ha azt írom, hogy nem lett a szívem csücske. És nem találom viccesnek, hogy egy kisgyerekkel miért kell poénosra venni azt, hogy anya le fog épülni testileg-lelkileg, majd szánalmasan, nem emberi élethez méltóan fogja tölteni utolsó napjait...

Ulla-Carin Lindquist: Evezők nélkül

Ulla-Carin Lindquist 2003-ban kapja meg a végzetes diagnózist: egy ritka, gyógyíthatatlan betegségben, az ALS-ban szenved, amely az akaratlagosan mozgatható idegek elsorvadásával pár hónapos, talán egyéves haláltusára ítéli áldozatát – megállíthatatlan testi leromlásra, melynek során a beteg szelleme végig ép, öntudata végig tiszta marad. A könyv Ulla-Carin betegségének a története. A négygyermekes családanya az ötvenedik születésnapján tudja meg, miért nem képes egy ideje mozgatni bal kezét, s lassanként – orvosok, betegek, szakkönyvek segítségével – feltárul előtte szörnyű betegsége egész természete. Az addig egészségtől kicsattanó, dinamikus anya és feleség döbbenetesen józanul és gyakran sok humorral írja le a halállal való szembenézés mindennapjait: a kórházból kórházba járás fáradalmait, az első tolókocsiban eltöltött napot, a kényszerű változásokat, amelyeken a beteg családjának keresztül kell mennie, a svéd egészségbiztosítás bürokratáival vívott harcokat, de mindenekelőtt a belső változásokat: a beteg és környezete lelki hullámzásait. A könyv szentimentalizmus nélkül hirdeti, hogy az életnek még ilyen körülmények között is tovább kell mennie. Szerény és bölcs könyv, a szerző nem panaszkodik a sorsán, inkább meg akarja érteni élet és halál igazi természetét. A fordítást szakmailag ellenőrizte dr. Szabó Melitta.

Ulla-Carin Lindquist (1953–2004) svéd újságíró, négygyermekes anya. 1988-tól az SVT tévécsatorna hírműsorának, a legnézettebb svéd híradónak a szerkesztője, bemondója, Svédország egyik legismertebb és legkedveltebb tévés személyisége volt. Tévériporteri állását 2003-ban, betegsége miatt kényszerült feladni. Élete utolsó évét az LSA megismertetésére tette fel: e könyv megírása mellett egy újságíró kollégája közreműködésével dokumentfilmet is forgattatott küzdelmeiről.

Értékelés: 2/5

26. Rácz Zsuzsa: Nesze Neked Terézanyu!

Még jó pár hónapja vettem ezt a könyvet az egyik élelmiszerbolt könyves részlegén, 399 ft-ért. Abban a hiszemben, hogy ez az első rész, amit még régebben kihoztam a könyvtárból, és elolvasatlanul kellett visszavinnem. Aztán itthon döbbentem rá, hogy ez nem az a rész, de azért nem csüggedtem, újra kihoztam a könyvtárból az első részt, majd közvetlenül utána elolvastam ezt is.
Ha azt a könyvet a kedvencemmé fogadtam, akkor illene ezt is. De nem fogom, mert ez nem tetszett annyira. Jó volt, de nem lesz kedvenc. Két különálló történet, egyik sem következik a másikból, csak a szereplők ugyanazok.

Rácz Zsuzsa: Nesze Neked Terézanyu!

Kéki Kata – alias Terézanyu –, a munkanélküli újságíró egy csapásra válik ismert szerzővé, mint a mesékben. Ám a siker úgy katapultálja ki életéből a főhőst, hogy a fal adja a másikat. Terézanyu ijedtében világgá megy, meg sem áll az Óperencián túlig. Pedig talán még sosem járt ilyen közel ahhoz, amit mindig is keresett…

„Kéki Katának hívnak. Csak így, Kata. Anyám választotta a nevemet.

A férfiaktól általában félek. De létezik valahol egy, akitől majd nem fogok. Remélem, megérem. Már nem vagyok egy mai csirke.

A mi családunkban nem volt szokás kimondani az sz betűs szót (szeretlek).

Gyerekkoromban szoktam rá, hogy figyeljem az emberek tekintetét. Azonnal észre lehet venni, hogy melyikük szomorú. Nagyon sokan vagyunk.

Gyerekként mindig azt játszottam, regényhős vagyok, és az egész életem nem is velem történik. Csak kitalálom.

Űrhajós, légtornász, nyomozó (vagy nyomozókutya) szerettem volna lenni, ha nagy leszek. Vagy mondjuk, író.”

Értékelés: 4/5

25. Debbie Macomber: Futórózsa út 204.

Sikerült hozzájutnom a Cédrusliget sorozat második részéhez. Olvasása közben arra lettem figyelmes, hogy nem szeretném, ha véget érne a történet, annyira beleéltem magam. Olvastatja magát, és bár ebben már több csöpögős jelenet is volt, amiket lazán átléptem, de ezt leszámítva, egész jó kis történet volt. Plusz pont, hogy nem találtam benne helyesírási hibát :)

Debbie Macomber: Futórózsa út 204.

Cédrusliget könyvtárosnője, Grace kilátástalan helyzetbe kerül. Eddig boldog házasságban élt, két gyermeket felnevelt, a férje azonban egyik napról a másikra eltűnt. Hol lehet Dan, miért ment el, és kivel? Viszontlátják-e valaha egymást? A nehéz időkben a barátok mind Grace mellett állnak. A lánya azonban, akinek most született meg az első gyermeke, képtelen elfogadni, hogy a nagyapa nem is kíváncsi az unokájára… Miközben a cédrusligeti lányok és asszonyok dolgoznak, bevásárolnak, könyvtárba vagy fodrászhoz járnak, esetleg beülnek egy kellemes étterembe, fellibben a fátyol a legrejtettebb érzéseikről, titkaikról is…

Értékelés: 4/5