2011. december 26., hétfő

29. Kovács Kovi István: Bűnös élvezet – Egy szexiparos titkai

Anyukámnál láttam meg ezt a könyvet. Neeem, nem ilyen a stílusa, ő is csak kölcsönkapta :P, és egyből lenyúltam. Nem nagyon foglalkoztatott eddig sem a pornó ipar, a szereplők lelkivilága és a forgatás menete sem. Ettől eltekintve, elolvastam, hogy tudjak mihez viszonyítani ezután. Már ha valaha is fogom hasznát venni ennek az ismeretnek, és főleg, hogy igazak a tények, amiket a szerző papírra vetett. Én eléggé kétlem, de ez legyen az én bajom. Továbbra is úgy tekintek a pornófilmekre (nem vagyok nagy fogyasztója!!!), mint egy megjátszott szituációra és ezt a szereplők megnyilvánulásaiból, illetve a saját magam ismeréséből adódóan teszem. Írhat a Kovi bármit, engem nem győzött meg.
Nem tetszett a stílusa, jobban tette volna, ha felkér egy specializálódott személyt, hogy írja meg a történetet. Elmesél néhány kulisszatitkot, új fogalmakat tanultam, megismertem pár nagymenő nevét ebben az iparágban, de ettől még nem ez lesz a Bibliám :)

Kovács Kovi István: Bűnös élvezet – Egy szexiparos titkai

Különleges könyvet vehet kezébe szeptember végén az olvasó. Sok tekintetben: rendkívüli könyvet. Szerzője ugyanis egy tökéletesen zárt világ, a magyar szexipar legismertebb alakja.
Aki most úgy döntött, megnyitja előttünk ezt a zárt világot.
És mesél. Mesél a kezdetekről, a rendszerváltás idejéről, a félig illegális forgatásokról. A külföldi pornósokról, akik elözönlötték Magyarországot és szó szerint nem tiszteltek senkit és semmit. A sikerekről, és az elnyert pornó Oscarokról. Mesél a szereplőválogatásokról, az önként jelentkező hírességekről, a pornósról, aki ma már politikus, az ismert táncdalénekesnőről, aki az utolsó pillanatban állt el a forgatásról. Mesél a pornó nagy sztárjairól, és apró titkairól, a legendákról, melyeknél az élet még sokkal, sokkal izgalmasabb. És nem megy el szó nélkül a fél világot behálózó, prostituálthálózatok, a „dubajozás”, az egyre népszerűbb swinger klubok mellett sem. Mesél különleges forgatási helyszínekről, a lassan hírhedté váló Gellért fürdőről is.
Miért áll most elő ezzel? Ne kérdezzük.
Csak élvezzük, hogy belelátunk egy világba, melyről eddig, valójában, fogalmunk sem volt.
Figyelem! A szerző őszintesége miatt a könyvet csak 18 éven felülieknek ajánljuk!

Értékelés: 2/5

Nincsenek megjegyzések: